Cégtörténet
A Cartographia Kft. az 1954. december 1-jén alapított Kartográfiai Vállalat jogutódja.
Előzmények: A Kogutowicz Manó által 1890-ben alapított Magyar Földrajzi Intézet Rt.-t az államosítások során megszüntették. Térképészeti egységét felszámolták, a sokszorosító részlegéből pedig létrehozták az Offszet Nyomdát. Az 1919-ben alapított Állami (később Honvéd) Térképészeti Intézet pedig 1948 után csak hivatalos és akkoriban titkos topográfiai térképeket készíthetett, így nem létezett a lakosság és az oktatási intézmények térképigényét kiszolgálni képes egyetlen vállalat sem.
1954: Ez év december 1-jével az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal - mely az ötvenes évek elején az Országos Földméréstani Intézetből (OFI) jött létre - felügyelete mellett megalakult a következő három vállalat: Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat (BGTV), Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat (PGTV) és a Kartográfiai Vállalat (KV). A Kartográfiai Vállalatot egyrészt azzal a céllal alapították hogy előállítsa az oktatáshoz szükséges atlaszokat és falitérképet, másrészt, hogy város-, autó-, turistatérképek és atlaszok kiadásával kielégítse a lakosság ilyen irányú igényeit.
A rendszerváltás előtti korszak: Alapításától számítva 35 éven keresztül a Kartográfiai Vállalat volt az ország egyetlen térképkiadója és második legnagyobb földmérési vállalata. Ez idő alatt igazi nagyvállalattá fejlődött, tevékenysége a mérnökgeodéziai munkáktól, a közműtérképezéstől, a nagyméretarányú földmérési és topográfiai térképek készítésén át felölelte a kartográfiai térképszerkesztést és kiadást, mindenfajta térképek sokszorosítását, a térképexportot és importot, Ilyen jellegű cég sehol máshol nem volt és ma sem található a világon. Az egyre szélesebb térképválasztékával hozzájárult hazánk, de az egész Föld jobb megismeréséhez, a földrajzi, gazdasági, társadalmi ismeretek térképi ábrázolás segítségével történő elsajátításához. Az alapítás óta eltelt idő alatt a cég folyamatosan korszerűsítette a térképkészítési technológiáját, és világszínvonalúvá fejlesztette az alkalmazott technikai eszközeit is.
1968-ban a cég önálló exportjogot kapott, így megjelent a térképek világpiacán, és egyre növekvő számú külföldi térképészeti partnerekre tett szert.
1974-ben a cég elnyerte az importjogot is, és szintén ebben az évben megnyitotta az első mintaboltját.
90-es évek eleje: a rendszerváltást követően, a Kartográfiai Vállalat egyes egységeiből több kisebb cég alakult. A vidéki földmérési osztályokból az ottani vezetők tőkebefektetésével Kft.-k jöttek létre. Később a vezetés az anyacég tulajdonrészét megvásárolta, és ma teljesen önállóan tevékenykednek, de a nevük még őrzi egykori kötődésüket a Kartográfiai Vállalathoz. A nagy földmérési osztályokból külföldi partnerek bevonásával önálló termelési egységek alakultak. Így született meg például a fotogrammetriai osztályból a német-magyar Carto-Hansa Kft., a közműfelmérési és központi közmű-nyilvántartási egységekből a Gázművek és egy osztrák cég közös cégének (AGM Rt.) befektetésével a Komunálinfo Rt. A 90-es években a Cartographia Kft. fő törekvései közé tartozott a térképkészítés korszerűsítése, a térképválaszték növelése, a szebb térképborítók kialakítása, a hazai terjesztői hálózat kiépítése és a külföldi piacokon való hangsúlyosabb jelenlét elérése.
1993 január 1-én, a kartográfiai tevékenységet, azaz a térképkiadást (térképszerkesztés, rajzolás, sokszorosítás, kötészet) és forgalmazást végző egységekből létrejött a Cartographia Kft. Az új formában továbbműködő cégnek meg kellett felelnie a piacgazdasági viszonyoknak is, amit kiválóan teljesített, hiszen a vállalat nem csak a rendszerváltás előtti korszakban, hanem azóta is minden év során nyereséges.
1996-ban saját nagykereskedést hozott létre, hogy gyorsabban és hatékonyabban kielégítse ügyfelei megrendeléseit, és szintén a fogyasztók szélesebb körű elérése érdekében a rá következő évben saját terjesztői hálózatot épített fel.
1998-ban Romániában, Sepsiszentgyörgy székhellyel Cartographia-R Kft. néven új céget alapított.
1999 decemberében - a magyarországi térképész cégek közül elsőként - a vállalat átvehette az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer követelményeinek való megfelelést elismerő diplomát.
2003 decemberében újabb fontos változás történt: a céget privatizálták.
2004 tavaszától a Cartographia Kft.-nek új tulajdonosa van a Capital Rt.. Az új irányítás alatt olyan szükséges racionalizáló intézkedéseket hajtottak végre a cégnél, melyeket kizárólag az újraépítkezés és a hatékonyság növelése jegyében születtek.
2011 Vásárlóink országszerte találkozhatnak folyamatosan frissített termékeinkkel többek között a benzinkúthálózatok, könyvesbolthálózatok és hipermarketek polcain. Mintaboltunkban továbbra is széles kínálatot tartunk saját termékeinken túl külföldi, és hazai kiadók térképeiből, útikönyveiből, földgömbjeiből, mely termékek egyre nagyobb részben érhetőek el webáruházunkon keresztül az internetes vásárlók számára is.
Idén másodszor kerül megrendezésre a Cartographia Kupa teljesítménytúra mozgalom 22 túra bevonásával.
