Cartographia Kupa
Vállalatunk közel hatvan éve készít térképeket, köztük turistatérképeket és néhány éve leírásokkal bővített turista kalauzokat is. Kézenfekvőnek mutatkozik, hogy az eddigieknél aktívabban tartsuk a kapcsolatot felhasználóinkkal, azaz Veled.
Nagy örömmel veszünk részt országszerte a legkülönbözőbb egyesületek által szervezett teljesítménytúrákon. Nagyszerű ötletnek gondoljuk a Cartographia Kupa meghirdetését, hogy ezzel is bizonyítsuk elkötelezettségünket az egészséges életmód, a természet szeretete és csodálata mellett.
Térképeinket nem egyszerűen árunak tekintjük, hanem egyfajta küldetésnek a köz javára, amivel az ország értékeit és szépségeit igyekszünk mindenki számára – szó szerint – elérhetővé tenni.
S hadd tegyem hozzá: segítő gondolatokat, javaslatokat, de kritikai észrevételeket is örömmel fogadunk, mert azt valljuk, hogy aki közérdeket szolgál, annak ismernie kell a közösség véleményét.
A Cartographia Kupa 2010. túramozgalom elindításával szeretnénk hagyományt teremteni, és reményeink szerint a Cartographia Kupa eseménysorozatát sikerül tovább folytatni sok-sok éven át.
Kívánom, hogy érezd jól magad a túrákon és hívjál minél több barátot, ismerőst. Legyünk minél többen, hiszen a túrázás csodálatos dolog!
Budapest, 2010. január 10.
Üdvözlettel:
Vad Attila
A túra igazolófüzetét megvásárolhatod: itt.
